Kezdőlap KORONAVÍRUS

De miért??? Ötször oltatta be magát koronavírus ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Biztos, ami biztos. Ezt gondolhatta az a brazil férfi, aki különböző oltópontokat felkeresve öt koronavírus elleni oltást kért és kapott: a dél-amerikai országban ugyanis éppen gondok voltak az elektronikus nyilvántartási rendszerrel. 

A Stern a helyi TV Globo információira hivatkozva azt írja, hogy emberünk május 12. és július 21. között kereste fel az oltópontokat: igyekezetét kétszer Pfizer, kétszer AstraZeneca, egy alkalommal pedig kínai Coronavac vakcinával „jutalmazták”. Egy hatodik helyen is próbálkozott augusztus 16-án, ekkor azonban fény derült különleges „gyűjtőszenvedélyére”, és most a hatóságok előtt kell magyarázatot adni tettére. 

Az eset azért döbbenetes, mert Brazíliában több helyen nincs elegendő oltóanyag, Rio De Janeiróban is emiatt kellett megszakítani a kampányt. Arról egyelőre nincs hír, hogy a férfi szervezete hogyan reagált a töméntelen mennyiségű szérumra.