Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egy úttörő kutatás generációs kapcsolatot talált a dohányzás és a testzsír között. Azoknak a nőknek, akiknek nagyapja fiatalon kezdett dohányozni, általában több a testzsírjuk.

Egy korábbi kutatás már megállapította, hogy ha egy apa még a pubertáskor előtt kezdett el rendszeresen dohányozni, akkor a fiainak a vártnál több testzsírja volt. A lányainál azonban ezt az összefüggést nem tudták igazolni. Az új kutatás szerzői azonban pontosan kimutatták a magasabb testzsírt azoknál a nőknél, akiknek a nagyapja vagy dédapja 13 éves kora előtt kezdett el dohányozni. A fiú unokáknál vagy dédunokáknál viszont nem találtak ilyen kapcsolatot.

A tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a bizonyos káros anyagoknak való kitettség olyan változásokhoz vezethet, amelyek generációkon keresztül öröklődhetnek, bár a szerzők elismerték, hogy ennek megerősítéséhez és a folyamat megértéséhez további kutatásokra van szükség.

A harmincéves kutatás az eltelt idő alatt több áttörő felfedezést hozott. Húsz éve jöttek rá, hogy azoknak a nőknek, akik a terhesség alatt – akár csak kéthetente egyszer – olajos halat fogyasztanak, a gyermekeik élesebb látásúak lesznek. Egy 2013-as tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség alatti jódhiány káros hatással lehet a gyermekek szellemi fejlődésére. A kutatók erre úgy jöttek rá, hogy a tanulmányban a résztvevők terhességének korai szakaszából származó vizeletminták és részletes feljegyzések álltak rendelkezésre arról, hogy a várandós anyák mit ettek.

Két fontos eredményt hozott a kutatás: az első, hogy ha a serdülőkor előtt egy fiú ki van téve bizonyos anyagok hatásának (dohányzás), az hatással lehet a következő generációkra. A másik, hogy a gyermekek túlsúlyossága talán nem is annyira a jelenlegi étrendjükkel és a testmozgással függ össze, mint inkább az elődeik életmódjával vagy azzal, hogy az ezzel kapcsolatos tényezők fennmaradtak.