Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Durva árrobanást hozhat a magyar boltokba is az orosz-ukrán konfliktus

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elemzők és kereskedők szerint a viszály jelentősen felhajtja majd a világpiaci élelmiszerárakat, amelyek már így is többéves csúcsok közelében vannak.

Ez azért van így, mert Ukrajna és Oroszország a világ búzakivitelének mintegy 29 százalékát, a világ kukoricakészletének 19 százalékát és a világ napraforgóolaj-kivitelének 80 százalékát adja. Érthető, hogy aggódnak a kereskedők, mert bármely katonai összecsapás esetén az importőrök tömeges rohamot indíthatnak el a fekete-tengeri régióból származó készletek pótlására. A Napi.hu szerint az sem zárható ki, hogy a nyugati országok szankciói hatására Oroszország korlátozni fogja a kivitelt. De van itt még más probléma is. A fokozódó feszültségek máris arra késztettek néhány vevőt a régióban, hogy más beszállítókhoz irányítsák át a hajókat, mert attól félnek, hogy egy esetlegesen kitörő háború hosszas rakodási késedelmekhez vezethet, ellátási zavarok pedig már most is vannak a Fekete-tengeren.

Az ENSZ Élelmezési Ügynöksége nemrég azt közölte, hogy a világ élelmiszerárai már most is a 10 éves csúcsok körül mozognak, aminek az az oka, hogy a búza és a tejtermékek iránt egyre erősebb a kereslet, írja az Agrárszektor

De nem kell messze menni, hiszen Magyarországon 2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, mi több 2021. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4 százalékot emelkedett. Sajnos még nem látszik a fény az alagút végén, sőt: az ukrán válság még feljebb lökheti ezt a szintet. Az étolajat a hatósági árak miatt nem adhatják drágábban a kereskedők, a kenyér és a liszt (az árstop csak a BL-55ös búzafinomlisztre vonatkozik) ára viszont kilőhet a magyar boltokban is.

Kép forrása: pexels.com