Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívül aggasztó problémákat fedeztek fel a közelmúltban az olasz almaexporttal kapcsolatban. Az olasz almatermesztők szövetségének marketing bizottsága február 8-i gyűlésén elemezte a 2022. januári értékesítési statisztikák alakulását. Az anyagárak emelkedését, valamint a logisztikai problémákat említették az idei legnagyobb kihívások között.

Ugyan az emelkedő alapanyag- és energiaköltségek egyelőre még nem jelentek meg az alma árában, azt mondják, ez az állapot nem fenntartható hosszútávon.

A logisztika területén is gondot okoz a tény, hogy becslések szerint Olaszországban körülbelül ötvenezer teherautó sofőr hiányzik. A másik probléma a növekvő szállítási költségek mellett az, hogy azok a hűtőkonténerek, amelyeket a tengeri szállítmányozásban használnak, bizonytalan számban állnak csak rendelkezésre.

Késnek az áruk

Míg a koronavírus-járvány előtti időkben a normál szállítás időtartama 45-50 napig tartott, addig napjainkban ez az időtartam 100 napra tolódott ki, a nemzetközi kiszállítások során teljesen megszokottnak számítanak az egy-két hetes késések.

Nem hiszik, hogy javulhat a helyzet

Azt mondják, kicsi rá az esély, hogy rövid távon javulna a globális helyzet, hiszen az elmúlt két év alatt felhalmozódott késések és torlódások miatt, jelentősen nehezebbé vált az exportőrök tevékenysége.

 

Képek: pixabay.com