Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Reggel megnyitott az oldal, ahol pályázni lehetett a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek vásárlására vonatkozó állami támogatás keretösszegére.  A villanyautózás mellett döntő vásárlók mindössze másfél óra alatt megpályázták az erre szánt 1 milliárd forintot. Olyan volt az egész, mintha egy gigantikus lottósorsolás résztvevői lettek volna.

Az IFKA honlapja egy meglehetősen hosszú időre lehalt, és a pályázók csak idegölő küzdelmek árán tudtak diadalmaskodni a percekre megakadó legördülő menükön, és a folyamatosan felugráló hibaüzeneteken. Sokan arra panaszkodtak, hogy a nagy ismert kereskedések sem szerepelnek a kereskedői listában, ami meghiúsította a pályázat beadását.

A lakossági pályázat következő fordulója szintén egy milliárd forintos keretösszeggel augusztus 9-én indul.

2020-ban összesen 3177 tisztán elektromos autót regisztráltak újként, ennek körülbelül felére volt elegendő az akkor 27 óra alatt elfogyó állami támogatás.

Forrás: villanyautosok.hu