Május végétől számos feljelentés érkezett a rendőrkapitányságra: ismeretlen tettesek győri bevásárlóközpontok parkolóiban értéktárgyakat és pénzt loptak el autókból.
A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el. A nyomozók tanúkat hallgattak meg, kamerafelvételeket elemeztek, majd rövid időn belül azonosították a hatóság előtt már ismert férfi elkövetőt, akit a közterületi támogató alosztály munkatársaival a megyeszékhelyen fogtak el június 11-én.
A rendőrök az elfogáskor átkutatták az elkövető által használt kocsit, és a bal első ajtajának rekeszéből 47 gramm kábítószergyanús anyagmaradvány is előkerült. A férfit előállították, vele szemben drogtesztet alkalmaztak, amely pozitív lett.
A 31 éves várpalotai férfi nincs egy éve, hogy börtönbüntetéséből szabadult, és az ország más rendőrkapitányságain is több eljárás folyik ellene.
Bár az elfogáskor a férfi tettestársa nem volt a helyszínen, június 18-án a 47 éves győri nő gyanúsítotti kihallgatására is sor került.
Forrás, fotó: police.hu