Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Életének 85. évében elhunyt Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tájékoztatta a köztesület szombaton az MTI-t.

Gyászol a szakma

Török Ferencet pénteken érte a halál. Az építész szerteágazó munkásságát számos hazai középület, lakóépület, műemléki rekonstrukció és egyházművészeti alkotás jelzi. Több mint tíz templomot tervezett, amelyek legfontosabb jellemzője, hogy emberléptékű, igényesen kialakított közösségi terek. Építészeti munkásságát tanári tevékenységétől, közéleti szerepvállalásaitól különválasztani nem lehet. Mintegy 45 évet felölelő építész-pedagógusi működése eredményeként a Műegyetem Középülettervező Tanszékén különleges építészeti műhelyt hozott létre.

Amik miatt ismerős lehet a neve

Jelentős épületei közé tartozik többek között a kisvárdai járási művelődési központ (1979), a nagydobszai (1975), a nemeshetési (1976), a balatonfenyvesi (1977), a révfülöpi (1981), az edelényi (1983) és az ábrahámhegyi (1988) templom, valamint a budapesti Vidám Park Elvarázsolt kastélya (társ: Puhl Antal, 1987) és még rengeteg más.

Kitüntetései

Tagja volt a Magyar Építőművész Szövetségnek, a Magyar Építészkamarának és a Magyar Művészeti Akadémiának. Munkásságát többek között Ybl Miklós-díjjal (1983), Kossuth-díjjal (1995) és a nemzet művésze címmel (2015) ismerték el.

 

Kép: mandiner.hu