Kezdőlap KÉK HÍREK

Elképesztő videó! Ok nélkül ütöttek, rúgtak egy férfit a győri bevásárlóközpontban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 32 éves férfira támadt rá egy győri bevásárlóközpontban egy 20 és egy 15 éves fiatal minden ok nélkül, közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség. Lökdösték, ököllel ütötték, sőt, amikor földre került még fejbe is rúgták. Az eset még januárban történt, az ügyészség most emelt vádat az ügyben, sőt, még egy videót is közzétettek a verésről.

A támadókat az is feldühítette, amikor a bántalmazott férfi segítséget szeretett volna hívni a telefonján, ekkor újra nekiestek. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetők ellen az ügyészség garázdaság és könnyű test sértés vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség egy egészen elképesztő videót is közzétett az esetről.