Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Elkerülik az autósok a VÉDA kapukat – Kevesebb pénz folyt be a büntetésből

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megcsappantak a Véda-rendszer hálózatból származó bevételek 2021 első félévében – írja Világgazdaság. 

Az idei év első hat hónapjában összesen 4 milliárd 365 millió forintra rúgott a kiszabott bírságok összege, amely a felét sem éri el 2020 és 2019 első félévének, amikor 9,98 milliárd, illetve kevéssel több mint 10 milliárd forint folyt be.

Mielőtt bárki azt gondolta volna, hogy szabálykövetőbbek lettek a magyar sofőrök gyorsan eloszlatjuk ezt a gondolatot, csupán arról lehet szó, hogy azokon az útvonalakon jártak kevesebbet a sofőrök, amelyeken a kamerák üzemelnek.

Az esetek többségében még mindig a gyorshajtás, amire nem figyelnek oda az emberek és ezért kapnak bírságot. A második fő büntetési tétel pedig a piros lámpa figyelmen kívül hagyása.

Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal  adatai szerint a közlekedési balesetek száma nem változott jelentősen. Míg 2019 első félévében 7504, 2020-ban pedig 6025, addig idén az első hat hónapban 6211 baleset történt az országban.