Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Elkezdték a felkészülést a kosarasok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkészült a női kosárlabda NBI sorsolása. Az első meccsen szeptember 25-én a PINKK vendégeként lép pályára az UNI Győr, majd október 2-án a DVTK elleni rangadóval folytatják a zöld-fehérek.

Hétfőn egyébként a kosarasok el is kezdték a felkészülést a következő szezonra, egyelőre nyolc játékossal.  Török Ágnes, Dubei Debóra, Weninger Virág, Varga Zsófia, Révész Boróka, Baffy Fanni, Milkovics Réka és Ruff-Nagy Dóra fizikai felméréssel kezdte meg a munkát. Az első időszakban két fiatal, Sághi Kata és Geleta Fanni is a nagyokkal edz. 

A harmadik héttől tud majd a munkába bekapcsolódni a jelenleg az U19-es vb-n szereplő Dombai Réka és Rozmán Lilla, továbbá két külföldi is hamarosan csatlakozik a kerethez – számolt be róla a gyorikosar.hu

Iványi Dalma vezetőedző elmondta, az első időszakban az alaperőnlét megszerzésén lesz a hangsúly, emellett az egyéni technikát, támadásban és védekezésben az alapokat csiszolják. Hozzátette: könnyíti a helyzetet, hogy a tavalyi mag együtt marad, így gyorsabb ütemben tudnak haladni, ami azért lényeges, mert kevesebb idő áll rendelkezésre a rajtig.