Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Ennyit költünk idén karácsonyi ajándékra; sokan hitelből bőkezűek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 61 ezer forintot költ idén a lakosság karácsonyi ajándékokra. A megkérdezettek idén szélesebb családi körben töltenék el az ünnepeket és átlagosan hét ajándék megvásárlásával számolnak. Mindez a Magyar Bankholding által készített piackutatásból derül ki. 

A válaszadók csaknem 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen használja érintésmenetesen a kártyáját fizetéskor, ugyanakkor 53 százalékuk készpénzt is ad az ajándékokért. 

A kereskedelmi partnereknél ilyenkor gyakran megnő az áruhitelek iránti érdeklődés: a vásárlók csaknem 40 százaléka gondolkodik ebben a megoldásban. Nem csoda, hiszen az elektronikai eszközök, ezen belül is az okoskészülékek, okostelefonok, tabletek, laptopok és az okostévék „mindent visznek”, ha ajándékról van szó, de vannak olyanok is, akik az illatszert és ékszert is hitelre vásárolják meg. 

Idén a lakosság 64,4 százaléka hazai, 14,7 százaléka pedig nemzetközi webáruházban vett ajándékokat. A korosztályokat vizsgálva az derül ki, hogy ebben az időszakban a fiatalabb, 18-26 év közötti válaszadók elsősorban plázában (75%) vásárolnak, míg az internetes ajándékbeszerzést a 36-44 éves korosztály preferálja a legjobban.

A végére pedig még egy érdekesség: a kutatásban résztvevő férfiak, valamint a 45-53 éves korosztály mintegy 10 százaléka állította, hogy nem tudja előre, kinek mit szeretne adni, inkább vásárlás közben, a kínálat alapján hoz spontán döntést.