Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon fontosak manapság az emlékhelyek, hiszen történelmi és nemzeti értékük némely esetben felbecsülhetetlen.

Az elesett tűzoltók előtt tisztelegnek 

Szombat délután is egy újabb emlékhelyet avattak. Felavatták a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet szombat délelőtt a Fiumei Úti Sírkertben. Az emlékművel azon bajtársaikról emlékeznek meg, akik tűz, elemi csapás, katasztrófa következményeinek elhárítása során, kötelességük teljesítése közben kimagasló bátorságot, kiemelkedő személyes helytállást tanúsítottak, és eközben, vagy így elszenvedett sérülések következtében vesztették életüket. Az emlékmű 124 hősi halott tűzoltó, tűzszerész, tartós légoltalmi szolgálatos nevét örökíti meg.

Színes programokkal várják az érdeklődőket 

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) május 14-én első alkalommal szervezi meg az Emlékhelyek Napját. Az emlékhelyek napja nyitórendezvénye 9 órakor kezdődik a tavalyi Év Emlékhelye díjjal kitüntetett Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Budapesten többek között az Országos Széchényi Könyvtár toronyraktárait lehet bebarangolni zseblámpával, a Műcsarnok három kiállítására 50 százalékos kedvezményt kapnak a regisztrált látogatók, a Ludovikán csoportos vezetésen lehet megnézni a Ludovika Főépületét és a lovardát. A Vármúzeumban középkori élőzenével kísért tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Buda, a királyi méltóság széke és trónusa című állandó kiállításon.

Zenével is készülnek 

A Fiumei úti sírkert programjai 15 órakor kezdődnek, tematikus sétán és kisvonatos túrán fedezhetik fel a látogatók a sírkertet. Délután átadják az Év Emlékhelye díjat, este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című albumával lép színpadra. A napot az Angyalok útján című éjszakai zseblámpás túra zárja. A Fiumei úti sírkert programjai ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

Sokak szerint fontos, hogy az emlékhelyek látogatásával ápoljuk a hagyományokat és megemlékezzünk halottainkról.