Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ezeket az utakat újítják most Sáráson és Szentivánon

Idén 4,4 milliárd forintot terveztünk be útfelújításra és karbantartásra. A rendelkezésre álló összegből pedig dolgozik az Útkezelő – olvasható a polgármester Facebook-bejegyzésében.

Ezek az utak vannak most soron:

A Sikolya utca útfelülete jó minőségben javításra került. A hasonló állapotú a Szedres utcában az évek során kisebb volumenű karbantartás ugyan történt, de a problémát nem oldotta meg. Idén ezért jó minőségű murvával és mart aszfalttal borította az Útkezelő az útalapot, illetve elvégezte a kátyúzást. A Kálmán Imre úti buszfordulótól elindult mart aszfaltozást 2026-ban is folytatni szeretnénk.

A Fenyvessoron az idei útkarbantartás az utca murvás részeit érintette. A nagyméretű gödröket mart aszfalttal javították, a kisebb hibákat pedig murvával rendezték. A Fenyvessort és a Kishegyi utat összekötő Nyírfa utca is az októberi útkarbantartás keretén belül kapott jó minőségű mart aszfaltos útfelületet.

Háromrétegű, higított bitumenes bevonatot kapott a Kisvasúti út a Huszka Jenő és a Sugár út közötti szakaszon, a munka az előzetes terveknek megfelelően zajlott. A nyomvonal mentén a szakemberek megmetszették a növényzetet, kialakították a padkát, az útfelület hibáit pedig kijavították. Hasonlóan járt el az Útkezelő a sárási Kamilla és a Vanília utcákban: végre itt is bitumenes felületen közlekedhetnek a győriek.

(Fotó: Facebook/Pintér Bence)