Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ezzel a két érzékelővel biztonságban vagyunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma már a hazai háztartások nagy részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.

Nőtt a riasztások száma

Győr-Moson-Sopron megyében, idén az első félévben ötvennyolc alkalommal riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. Tavaly ez a szám ötvenegy volt. 

2022 első félévében megyénkben már százhatvanhárom lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ez huszonöttel több, mint a tavalyi szám. Az év első hat hónapjában három ember sajnos életét vesztette a tűzeseteknél. A lángok kétezerhatszáz négyzetméteren pusztítottak, a lakástüzek eloltásához 396 technikai eszközre volt szükség. 

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra volt visszavezethető. A lángok leggyakrabban kéményben vagy konyhában csaptak fel, de nem ritka, hogy hálószobában, tárolóban, illetve nappaliban keletkezik tűz. A leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, már annyi mérgező égésterméket belélegeztek, hogy már nem képesek menekülni. 

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régi házban élünk, rendszeres időközönként érdemes felülvizsgáltatni az elektromos hálózatot is. 

Tanácsos a helyiségekbe füstérzékelőt elhelyezni. Olyan lakásban, házban, ahol füstérzékelő működött, senki nem sérült meg, és mivel hamar észlelték a tüzet, jelentős károk sem keletkeztek.