Kezdőlap KÉK HÍREK

Fegyverrel fenyegetőzött a kocsmai affér után

 A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kocsmai konfliktus után fegyverrel fenyegette meg haragosait – közölte a vármegyei főügyészség.

 Az ügyészség által megállapított tényállás szerint az 53 éves vádlott 2024 októberében egy Kapuvár környéki település kocsmájában keveredett összetűzésbe egy másik vendéggel. Ekkor egy másik vendég közéjük állt, így a vita nem fajult tettlegességig.

 A vádlott hazament, magához vette az engedély nélkül tartott, átalakított lőfegyverét és azzal ment a verekedést megakadályozó sértett házához. Itt az ablakot betörte, majd a zajra kijövő sértett állához szorította a lőfegyvert, és azzal fenyegette, hogy „most megdöglessz!”.

Az utcán hazafele ment ekkor ért oda a másik sértett is, akivel eredetileg konfliktusa volt a vádlottnak. A vádlott az ő fejéhez is odaszorította a fegyvert „megdöglessz te is!” fenyegetéssel. A sértettel lévő másik személyt fellökte, majd távozott.

 A vádlottól lefoglalt átalakított fegyver lőfegyvernek minősül, emberélet kioltására alkalmas volt. Az ügyészség fegyveresen elkövetett garázdasággal és lőfegyverrel visszaéléssel vádolta meg, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel tizenegy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

 Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.