Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ferenc pápa: a nagyság utáni siránkozás helyett el kell fogadnunk gyengeségeiket

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegények, a gyengék és a munkából élők elismerését szorgalmazta Ferenc pápa szenteste, a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián.

A szertartáson idén újra hívők is részt vettek. A katolikus egyházfő a bazilika bejáratától a főoltárig vonult, ahol felfedte a gyermek Jézus szobrát eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek adományokat tettek a szoborhoz.

Ferenc pápa beszédében hangsúlyozta: a nagyság utáni siránkozás, az örökös elégedetlenség helyett az embereknek el kell fogadniuk gyengeségeiket, tévedéseiket, és a hétköznapokban a kis dolgokat kell keresni.

A katolikus egyházfő ma délben a Szent Péter bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke.