Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megérkezett Michael Patrick Kelly ”B•O•A•T•S” című ötödik stúdióalbuma: hallgasd meg most!

Az album megjelenését két elképesztően sikeres dal, a ”Beautiful Madness” és a ”Throwback” előzte meg, amelyek világszerte hatalmas sikereket értek el, így nem csoda, hogy a rajongók már tűkön ülve várták az új lemez megjelenését. Michael Patrick Kelly ötödik stúdióalbuma a ”B•O•A•T•S” címet kapta, amely  a „Based On A True Story” azaz „Igaz Történet Alapján” rövidítése.

Mind a 15 dal igaz történeteket és a való életben átélt eseményeket dolgoz fel. Michael Patrick Kelly elképesztő négy oktáv terjedelmű hangjával, dalszerzői és zenészi tehetségével, valamint lenyűgöző életútjával és megélt tapasztalataival olyan dalok írására képes, amelyek mind bíztatnak, kényelemérzetet, vagy épp reményt adnak, anélkül, hogy túl naivak lennének.

A ”B•O•A•T•S” pontosan azt hozta el, amire az emberiségnek szüksége van. A lemezen olyan dalok hallhatók, amelyek visszahozzák az emberség érzését a fülünkbe és szívünkbe, ezekben a bizonytalan időkben. Megmutatja, hogy igenis van jóság az emberekben, és ha hajlandóak vagyunk rá, mindenkiben megláthatjuk azt.