Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Fogadjunk a felénél kidőlsz!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megye leghosszabb ugróiskoláját festették fel Győrzámolyon. Ötven méter hosszú és olyan festékkel mázolták, hogy nem mossa le az eső. Akár még évek múlva is itt lehet. 

Ez a pálya ugyanis az általános iskola szomszédságában fekszik, nagyon kreatív és ötletes elemeket rajzoltak a betonra az önkormányzat munkatársai. Akad itt villámcsapás, virág, kígyó, béka, lapulevél, katica és még sok más is.
 

Az ugróiskolát azért készítették, mert már készülnek a gyereknapra – de ezt csak akkor tartják majd meg, ha a járványhelyzet megengedi. Addig is ezt a kis meglepetést készítették a gyerekeknek.

Pulai Nikoletta, a település polgármestere szerint a faluban nagyon nagy sikere van az ugróiskolának.

"Láttam olyan gyerkőcöt, aki a negyedik kör végére már, mivel nem egy rövid szakaszról beszélünk, nem volt levegője, de végig csinálta. A legnagyobb favoritnak a Boci-Boci tarkás, hangjegyes elem bizonyult, hiszen a felfestéseknek hála, a gyerekek éneklik az ismert mondókát, miközben ugranak az egyik helyről a másikra." – nyilatkozta a polgármester.

Akár te is kipróbálhatod, ha a suli felé jársz!!