Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére. Mindezt az agrárminiszter jelentette be Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.

A támogatás vissza nem térítendő

Nagy István közlése szerint a 200 milliárd forint keretösszegű felhívás forrásaiból az élelmiszeripari és a borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések támogathatók.

Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás minimális mértéke 100 millió forint, maximális összege 5 milliárd forint.

Mint fogalmazott, a támogatási intenzitás fő szabály szerint 50 százalékos, de ez egyes tevékenységek, régiók és vállalkozásméret esetében eltérhet. A legkisebbek, a kézműves termékeket előállító vállalkozások 5,3 millió forint vissza nem térítendő pályázati forrásra számíthatnak, az önkormányzatok pedig 100 millió forintra pályázhatnak a helyi piacok fejlesztésére.

Nem minden ágazat vonult négy fal közé

Nagy István emlékeztetetett, hogy a Covid-járvány idején az agrárium szereplői nem mentek home office-ba, vetettek és arattak, gondozták az állatokat, folyamatosan biztosították a lakosság élelmét. Az agrárium stratégiai ágazat, döntő szerepe van a vidék gyors fejlődésében, ezért minden korábbinál több forrást biztosítanak a hazai mezőgazdaság számára.