Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pontosan! Idén is birtokba vehetik a sportolók szeptember első szombatján  – vagyis szeptember 2-án – a budapesti repülőtér 1-es futópályáját. Az immár hagyománynak számító, 11. Runway Run a tavalyi siker után, ismét a naplementében indul, a nevezési lehetőséget pedig a korábbinál szélesebb körben nyitja meg a szervező Budapest Airport.

Különleges sportolás, jótékony céllal

A szervezők az elmúlt évtizedben is minden évben jótékonykodtak és ezen idén sem változtattak.

A nevezési díjakból befolyt teljes összeggel a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását segítő SUHANJ! Alapítványt, valamint egy beteg gyermekek gyógyulását segítő alapítványt  segítenek majd.

Az adományok összege a verseny első, 2013-as megrendezése óta meghaladta a 90 millió forintot.

Közel százan férnek el a kifutón

A helyszín pedig a budapesti repülőtér lezárt 1-es futópályája lesz. A versenyre online lehet regisztrálni, méghozzá 3 korcsoportban, azon belül is több távra.

Az indulók kapnak egy felkészülést segítő hathetes edzéstervet, amelyet az regisztrációt követően kapnak meg.

A 11. Runway Run kategóriái:

Felnőtt

  • Női vagy férfi 5 km
  • Női vagy férfi 10 km

Gyerek

  • 6-8 éves korosztály: 1 km
  • 9-11 éves korosztály: 2 km
  • 12-14 éves korosztály: 2km

Öröm Futás

  • Szülők és 14 éves vagy annál fiatalabb gyerekek: 1 km

Próbáld ki ezt a különleges kihívást, ami mellett jót is teszel és adományozol!

(FORRÁS: BUDAPEST AIRPORT ZRT.)