Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Gyirmóti segtíség az ukrajnai menekülteknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jövő héten az OTP Bank Liga 24. fordulójában Kisvárdára látogat a Gyirmót FC Győr csapata. Honlapjukon azt írják: kézenfekvő volt az ötlet, hogy ne üres kézzel érkezzenek az ukrán határhoz közeli ellenfélhez. A Gyirmót FC és a csapat tulajdonosai évről évre segítenek a rászorulókon, most is ezt teszik.

"A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetői és játékosai is szeretnének részt vállalni az ukrajnai menekültek megsegítésében. Ennek megfelelően humanitárius segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak. A mérkőzésre a csapatot szállító buszon kívül a klub vezetőinek személygépkocsijait, valamint a hozzánk és érdekeltségi köreinkbe tartozó cégek gépjárműveit – minimum 5 kisbusz és személygépkocsik- szeretnénk megtölteni a rászorulók megsegítésére szánt felszerelésekkel, használati tárgyakkal és élelmiszerekkel. A segítségnyújtás céltudatos lesz, felvesszük a kapcsolatot a segélyek elosztását koordináló központtal, akitől pontos iránymutatás alapján azt fogjuk gyűjteni, amire elengedhetetlen szükség van. Az adományozásba bekapcsolódik főszponzor cégünk az Alcufer, az Alcufer és a csapat tulajdonosai Horváth Ferenc és Horváth Ernő, klubunk valamennyi vezetője, edzője és játékosa."

Ezen felül természetesen várnak minden adományozót, akik rajtunk keresztül szeretnék eljuttatni felajánlásaikat a rászorulóknak, ők hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között adhatják le adományaikat az Alcufer Stadion recepcióján.

Természetesen a konvojhoz is csatlakozhat saját gépjárművel bárki. A konvoj 2022.03.13-án, vasárnap 7 órakor indul az Alcufer Stadionból.

Amire szükség lehet:

  • tartós élelmiszer
  • tisztálkodási szerek (fogkrém, fogkefe, sampon, szappan, WC papír, popsitörlő, betét, tusfürdő, zsebkendő
  • tisztító és mosószer
  • láz és fájdalomcsillapító
  • pelenka
  • édesség 
  • fehérneműk
  • játékok

A felhívásban az is szerepel, hogy mire nincsen szükség, így minden segítőt arra kérnek, hogy ruhát ne adjanak le a gyűjtőponton.