Mohl Adolf, aki kutatásaival hozzájárult a győri egyházmegye történetének feldolgozásához, de megírta például Kismarton, a lorettói kegyhely, a tatai plébánia és szülőfalujának, Lövőnek a történetét is.
Lövő, 1855. február 25. – Győr, 1939. április 15. plébános, apátkanonok.
Középiskoláit Sopronban, a teológiát Győrött végezte. 1878. július 9-én szentelték pappá. Kismartonban volt káplán 6 évig. 1884 után Lorettomban, 1902-től Tatán volt plébános, majd alesperes. 1910-től tatai címzetes apát, 1916-ban a soproni társaskáptalan őrkanonokja, 1920-ban Sopronban a káptalani plébánia adminisztrátora. 1926-tól győri kanonok. 1931-től komáromi esperes, 1937-ben szentadalberti prépost, 1938-ban pápai prelátus.
Tudományos tevékenysége elsősorban a történelem és a haza iránti szeretetéből fakadt. Helytörténeti monográfiáiban foglalkozott a népszokások kutatásával és a művészettörténeti emlékek számbavételével is. Kutatásaival nagyban hozzájárult a győri egyházmegye történetének feldolgozásához, de megírta például Kismarton, a lorettói kegyhely, a tatai plébánia és szülőfalujának, Lövőnek a történetét is. Soproni helytörténeti munkái közül a Szent György-plébánia rövid története a legjelentősebb. Fő művének a Győr egyházmegyei jeles papok című életrajzírást tekinthetjük. Könyvei a tudományos értéken túl pedagógiai szempontból is jelentősek. Végakaratának megfelelően szülőhelyén, Lövőn helyezték örök nyugalomra.
Tagja volt a Jókai Közmivelődési- és Muzeum Egyesületnek és a Szent István Társulatnak. A Szent István Tudományos Akadémia alapító tagja volt. Írt a győri Őrangyalba, a Katholikus Theologiai Folyóiratba, a Religióba (1880-1883), az Egyházmegyei Lapokba (1881-83), a Népiskolai Lapokba (1883); az Imaegyesületi Értesítőbe (1888-89), a Sendboteba (1883), az Eisenst. Zeitungba (1883), a Sopronba (1884, 1887), azonban legtöbbet fordított és átdolgozott német egyházi beszédeket, melyek többnyire a Borromaeusban jelentek meg.
