Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Varga Judit

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri születésű Varga Judit nemcsak a klasszikus zenében alkot, hanem filmek és színházi előadások megzenésítésével is foglalkozik, valamint a nevéhez fűződik a Prima Primissima díj megújuló arculatának zenei megtervezése is.

Győr, 1979. január 12. – Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, zongoraművész, egyetemi oktató.

A klasszikus kortárs zenék mellett film- és színházi zenék szerzője, aki szólózongoristaként és kamarazenészként is megfordult számos országban és rangos fesztiválokon. Keresi az új impulzusokat mind zenéjében, mint az oktatásban. Tanulmányainak, munkásságának két fő helyszíne: Bécs és Budapest.
Dolgozott a 2000-es évek elején korrepetitorként az Austrian Master Classes oktatási intézet énekes és vonós, valamint fuvola osztályaiban Zell an der Pram településen és a mesterképzésen Bécsben. Tanított a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést, partitúraolvasást, zeneelméletet és hangszerelést, illetve 2008-ban vezette a bécsi Maria Regina Volksschule zongora osztályát, de volt némafilm-zongorista is.
A klasszikus kortárs zenei tevékenysége mellett kiemelten érdeklődik a filmek és színházi előadások megzenésítése, valamint multimédiás rendezvényekre írt kompozíciók iránt. 2013-ban felkérték a Prima Primissima díj megújuló arculatának zenei megtervezése, ami gálaműsorára írta meg az ott elhangzott Gradus ad Parnassum című darabját. Ezeken felül több mint 30 színházi előadás és film zeneszerzője. 2014 márciusában a Deine Schönheit ist nichts Wert című film zenéjét az Osztrák Filmakadémia a legjobb filmzenének járó díjával ismerte el, ősszel pedig a bécsi Konzerthaus bízta meg a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén című szovjet bolsevik-propaganda némafilm zenei aláfestésének megírásával – az ősbemutató 2016 márciusában, magyarországi bemutatója 2017 januárjában volt. A munkásságának körülbelül 30%-át teszik ki a filmes megbízások.