Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban a hőség miatt 10 százalékkal emelkedett a mentőkhöz érkező riasztások száma: az elmúlt 24 órában 3780-szor hívtak segítséget.

„Folyamatosan próbálom én is az emberekhez eljuttatni azokat a figyelmeztetéseket, tanácsokat, amiket sokan már unalmasnak tartanak” – nyilatkozta Győrfi Pál. 

A szóvivő szerint az emberek maguktól is tudják, hogy melegben sok folyadékot kell fogyasztani, de, mint fogalmaz: van egy csapda a történetben:

„Hogy az ember nem mindig érzi magát szomjasnak ilyenkor, és ha nem szomjas, akkor nem iszik. A szervezet ilyenkor nem szomjúságot, hanem éhséget vagy fárdtságot érzékel” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy ilyenkor sokkal kevesebbet bír a szervezetünk, mint általában.

Éppen ezért az Országos Mentőszolgálat szóvivője sok pihenést és árnyékban töltött időt javasol.

Ha valaki ájuldozik, ne tartsuk állva, hanem fektessük le egy árnyékos, hűvös helyen, hogy a feje lejjebb kerüljön, a lábát egy kicsit feljebb emelhetjük, és akkor vagy nem ájul el, vagy hamar magához tér. Ilyenkor nem is biztos, hogy kórházba kell menni, de súlyos rosszullét esetén azonnal hívjunk mentőt – figyelmeztetett a szóvivő.