Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az utazás mindenkinek szuper élmény, hiszen új helyszínek, új étkek, új tájak várnak egy nyaraláson. Ekkor minőségi időt tölthet együtt a család, és kipihenheti a stresszes, fáradalmas munkával teli napokat. Ám a gyerekekkel utazni nem feltétlen egyszerű móka, és valljuk be nem mindig alakul minden a terv szerint.

Ahhoz, hogy a kicsik jól érezzék magukat az úton, az attól is függ, hogy hány évesek. A babáknak egészen más szükségleteik vannak, mint egy kisgyermeknek vagy a kamaszoknak. De akármilyen idős is a gyerek, mindenképp le kell foglalni addig, míg a nyaralás helyszínére érünk.

Akármilyen idős is a gyerek, mindenképp le kell foglalni az utazás során. A szakemberek szerint az újszülöttől a 2 éves korig terjedő gyerekekkel a legkönnyebb utazni, mert az ilyen korú gyerekek még „hordozhatóak”.

Sokszor még a felnőttnek is, de a gyerekeknek valóban megterhelő már a 2-3 órás autózás, vonatozás, de még a repülés is. Nem feltétlenül kell boltban bevásárolni kellékeket a játékhoz. Nagy kedvenc a barkochba, a kő-papír-olló játék vagy a szólánc. Ha autóval utazunk, akkor érdemes megtanulni az autók márkajelzéseit. Lehet pl. autóbingót játszani: ki talál hamarabb egy Mercit, Suzukit vagy Audit-t? Esetleg a nagy kutyabarátoknak a falvakban található kerítésekre kihelyezett „harapós kutya” táblákat is jó móka lehet számolni. Ha tehetjük ne a telefont nyomjuk a kezükbe!A nagyobbaknak logikai utazós játékokat játszhatnak vagy akár egy Rubik-kockával vagy ördöglakattal is elszórakozhatnak.

Át kell gondolni, mi érdekli a gyereket, és mire van szüksége. A cél, hogy mindenki jól szórakozzon. A cél, hogy mindenki jól szórakozzon.