Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésben számolt be arról a Google, hogy egy olasz vállalat hackerprogramával több Apple és Android telefonba is betörtek.

A milánói központú RCS Lab által fejlesztett kémszoftver egyes telefontulajdonosok magánüzeneteit, valamint telefonszámait tudta megfigyelni. Ami még aggasztóbb, hogy az RCS Lab állításai szerint az ügyfeleik között európai rendvédelmi szervek is szerepelnek.
A Google elemzése szerint a kémszoftvert elsősorban Olaszországban és Kazahsztánban használták, így arról nem tudni pontosan, hogy más európai országokban, például Magyarországon bevetésre került-e a kémszoftver.
A tech-cég véleménye szerint ezek a vállalatok veszélyes hackereszközöket biztosítanak olyan kormányoknak, amelyek nem tudnak ilyen szoftvereket fejleszteni. Az RCS Lab azonban a Reuters megkeresésére hangsúlyozta, ezzel csak az európai szabályok betartását akarják segíteni.
A Google állítása szerint saját maguk már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az általuk fejlesztett Android operációs rendszert használók külön védelemben részesüljenek, és már értesített többeket a kémszoftverről.
A kormányoknak fejlesztett kémszoftverek globális piaca folyamatosan nő, egyre több vállalat fejleszt ugyanis ilyen eszközöket a rendvédelmi szerveknek. Több NGO azonban aggodalmát fejezte már ki, hogy ezekkel a kormányok visszaélnek és emberi jogok megsértésére használják.
Erre ékes példa az izraeli NSO által fejlesztett Pegazus-szoftverrel kapcsolatos botrány, amelyben a magyar kormány is érintett volt: noha több ellenzéki újságírót, vállalkozót és politikust megfigyeltek, ennek nem lett következménye.
A Pegazus-botrányban egyebek mellett Mexikó, Kazahsztán, Szaúd-Arábia és Togo is érintett volt Magyarország mellett. Ennek talán a szaúdiaknál volt a legdrámaibb hatása, ugyanis a brutálisan meggyilkolt Dzsamal Hasogdzsi családját is megfigyelték a gyilkosság előtt.