Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ha mi még nem is annyira, a gépek már készen állnak a télre

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén sem ússzuk meg a telet. Erre utal az is, hogy a Győr-Szol és az illetékes hatóságok vezetői megtartották ilyenkor szokásos gépszemléjüket. Azt vizsgálták, megfelelő-e a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést végző berendezések műszaki állapota. Mutatjuk, milyen eredményre jutottak.

A városüzemeltető közleménye szerint összesen 53 eszközzel, nagyobb és kisebb teherautóval, sószóróval, hótolóval tisztítják az utakat. Be tudnak vonni alvállalkozókat, és ha szükséges száz „kétkezi” dolgozó segít be e munkába.  

Hóügyeletet november 15-től tartanak. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató munkatársai folyamatosan figyelik az időjárás alakulását, és ha az látják, hogy hajnalban fagyni fog, megkezdik az utak sózását, hogy a járművel vagy gyalogosan közlekedők ne korcsolyapályán érezzék magukat.

Először a hidakon, felüljárókon, tömegközlekedési útvonalakon tűnnek fel a járművek, ezt követi a lakóutcák, a járdák, a parki átvezető utak megtisztítása. A buszmegállókat és a hidak lépcsőit kézzel takarítják és szórják fel – szilárd szóróanyagból egyébként mintegy 550 tonna pihen a Győr-Szol raktáraiban.  

A szolgáltató felhívta a figyelmet arra is, hogy az érvényben lévő jogszabályok szerint a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos, illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük. A számozott főutak városi szakaszain az állami közútkezelő végzi a munkát.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy rendkívüli időjárási körülmények között csak megfelelően felkészített, téli gumival ellátott járművel szabad elindulni. A közlekedőknek számolniuk kell a megnövekedő utazási idővel és azzal, hogy az útvonalak fokozatosan, a munkagépek haladási ütemével párhuzamosan válnak járhatóvá.

A Győr-Szol Zrt. szolgáltatási hibabejelentő vonala a 96/50-50-55-ös telefonszámon folyamatosan elérhető.

(Kép forrása: Győr-Szol Zrt./Ács Tamás)