Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelentősen megugrott idén a hibrid hajtású személyautók eladási aránya Magyarországon: az első félévben forgalomba helyezett 64 800 autónak már 43 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, szemben a tavaly tapasztalt 27 százalékkal. A tisztán belső égésű motorral hajtott személyautók közül a benzinesek 37, a dízelesek pedig csupán 18 százalékos részaránnyal rendelkeznek, miközben a teljesen elektromos autók részaránya továbbra is 2 százalékon áll.

A dízelautók visszaszorulásának trendje immár nyolcadik éve tart. Ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 18 százalékra csökkent. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés leginkább arra vezethető vissza, hogy egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be komoly korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeli használhatóságát illetően, Budapesten is szó van róla.

Úgy tűnik, a tisztán elektromos hajtású autók tömeges megjelenésére továbbra is várni kell.

Az első félévben mindössze 1 227 új villanyautót értékesítettek, ami az összes értékesítés 2 százalékát teszi ki, az eladások pedig szorosan kapcsolódnak a rendszeresen meghirdetett vásárlási pályázatokhoz, amelyek a meghirdetést követően szinte azonnal ki is merülnek. A villanyautóknak egyelőre csupán egy kis része képes hatótávolságban megközelíteni a belső égésű motorral felszerelt autókat, ezeknek ára pedig a támogatás mellett is elérhetetlen ma még a fogyasztók szélesebb köre számára.

A használtautó-importban tarolnak a benzines modellek

A behozott használtautók között minden eddiginél nagyobb arányban szerepelnek a benzinmotorral hajtott példányok: részarányuk az első félévben elérte az 55 százalékot. A 8-10 éve az import kétharmadát is kitevő dízelhajtású járművek aránya jelenleg 37 százalékos. A továbbra is fenntartott viszonylagos népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős diszkonttal érhetők el benzines társaikhoz képest a korlátozásokat már korábban bevezető nyugati országok autópiacain, emellett a behozott autók között nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, korábban csak dízelmotorokkal ellátott modelljei. Az importban a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók részaránya az első félévben 8 százalékot tett ki.

A teljes hazai személyautópark továbbra is főként benzines autókból áll. 2020 év végén a több mint 3,9 millió személygépkocsi 65 százalékában benzinmotor, 32 százalékában pedig dízelmotor üzemelt. Az alternatív meghajtású járművek szegmense egyelőre mindössze 3 százalékot tesz ki.