Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Milliárdos látnivalók várják a vendégeket.

Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt, emellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre – mondta el L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a szombati ünnepélyes megnyitó előtt. A főigazgató megjegyezte, hogy a tárlaton látható trófeagyűjtemény több mint másfél milliárd forintot ér, és magánfelajánlásokból került a kastélyba. A klasszicista kastélyépület mellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre. A kastély és a portaépület együttesen 923 négyzetméternyi kiállítóteret jelent, ezeken felül a parkban található hat üvegpavilon, amelyekben az öt magyar nagyvadfajtát (dámvad, vaddisznó, gímszarvas, őz, muflon) és a magyarországi dúvadakat mutatják be.

A kiállítás részben klasszikus elemeket tartalmaz főként trófeák, preparátumok formájában, a 21. századi jelleget pedig újszerű interaktív elemekkel, digitális tartalmakkal hozták létre. Érdekesség, hogy a preparátumok nem üvegfalak vagy kordonok mögött állnak, a látogatók közvetlenül a kiállított tárgyak között járják végig a tárlatot, ezért az csak tárlatvezetéssel, előzetes regisztráció után látogatható. Bodajkon a 17. század végén Haas-Hochburg János épített udvarházat, ennek felhasználásával épült meg a 19. század közepén a klasszicista kastély báró Miske József jóvoltából. Építőjéről nincs információ, a szakemberek Hild Józsefhez kötik a stílusjegyek alapján. Grünfeld Jakab 1893-ban vásárolta meg a birtokot és a kastélyt, amelyen családja az 1940-es évekig gazdálkodott. A háború során megrongálódott épületet 1964-ben újították fel, majd az 1990-es évek elejéig turistaszállóként működött. 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen állt. A főigazgató közölte, hogy a beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint volt, ebből 1,4 milliárdot a Magyar Turisztikai Ügynökség biztosított a Kisfaludy Program keretében.
(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)