Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Hét kilométeren újult meg a 8311-es út

Gyõrújbarát, 2021. május 27. Autó halad a Nyúl és Ménfõcsanak közötti összekötõ úton Gyõrújbaráton az átadás napján 2021. május 27-én. MTI/Krizsán Csaba
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Átadták a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő utat, amelynek több mint hét kilométerét korszerűsítették. A csaknem 2,5 milliárd forintos beruházás részeként a domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül egy élő vízfolyásba vezették be.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy a térségben két másik irányban is elkészültek a munkálatok: a Győrt Mosonmagyaróvárral összekötő út közel 2,5 kilométeren, a Győrt Nagybajccsal összekötő út pedig mintegy 600 méteren újult meg tavasszal.

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az út rendbetételével a térségben élő és Győrbe naponta ingázó mintegy 20 ezer ember számára vált biztonságosabbá a közlekedés.
Kiemelte, hogy a jövőben is szorgalmazni fogja a térség közúthálózatának mielőbbi fejlesztését.

Schmiedt Henrik, Nyúl polgármestere és Árvai István,  Győrújbarát alpolgármestere is arról beszélt, hogy a településeket összekötő 8311-es út felújítása mérföldkő az ott lakók életében és meghatározza a települések jövőbeni fejlődését.