Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Hogyan NE veszítsünk el egy virágot 10 nap alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megéri megtalálni a megfelelő növényt a lakásodba, ugyanis minél hamarabb kezded nevelgetni saját kis palántádat, annál hamarabb javul a közérzeted. Sőt, tudományos tény, hogy az otthonodat szépítő virágok, a szorongást is gyógyítják. 

Idén a szobanövények a legnagyobb visszatérésüket élik. Az 1970-es évek óta nem volt ilyen nagy sláger benti virágot tartani, mint manapság. Persze nem mindenkinek javasolták eddig sem, hiszen a legtöbbjükkel foglalkozni is kell, nehogy hervadozzon, vagy – ne adj uram – megtörténjen a legrosszabb. Én például életem első 30 évében meg voltam győződve arról ,hogy hozzám csak meghalni járnak. Csak és kizárólag olyan virágok tévedtek be az otthonomba, akiknek elegük lett e csúf világból vagy fogalmuk sem volt arról, hogy egy virág-sorozatgyilkossal van dolguk. 

Aztán rájöttem, hogy egy megoldás létezik, lentebb kell adni az igényeket. Ja, nem az én igényeimet, a növény szükségleteiről beszélek. Ma már csak olyan leveles lakót engedek be, aminek nincsenek nagy elvárásai felém.

Így lett belőlem felelős növénytartó. Ha szeretnétek ti is azok lenni, nincs más dolgotok, csak befogadni pár igénytelen, de gyönyörű szobanövényt. Mutatok pár olyat, ami nem kér sokat: 

SZOBAI FUTÓKA: 

Extra strapabírás jellemzi, szóval ha még ez is elpusztul nálad, akkor nagy a gáz. 

KAKTUSZ: 

Minimális törődést igényelnek és cserébe gyönyörű virágokkal ajándékoznak meg. 

MADÁRFÉSZEK PÁFRÁNY: 

Könnyen gondozható, csak egyre kell vigyázni: Nem csak te fogod imádni, de a pajzstetvek is.