Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Érdekes megállapításra jutottak a magyar kutatók.

Egyre több napelemet telepítenek hazánkban is, és eddig alapvetés volt, hogy azokat déli irányba kell fordítani. Az ELTE kutatói azonban most új információkat hoztak nyilvánosságra, amelyek némileg módosíthatnak ezen a felfogáson.
A szakemberek a napraforgók fénymaximalizáló “viselkedését” vizsgálták, és ez alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a napelemtáblák akkor termelik a legtöbb energiát Magyarországon, ha nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően kissé kelet felé tájolják azokat. Ez a kis módosítás akár 5 százalékos energiatöbbletet is eredményezhet.
A vizsgálatot három amerikai területre (a kentuckyi Boone megyére, Tennessee-re és Georgiára), valamint három európai régióra (Közép-Olaszországra, Közép-Magyarországra és Dél-Svédországra) is kiterjesztették, és azt találták, hogy egyedül a skandináv területen volt a napelemek ideális iránya a hagyományos földrajzi dél.