Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Holnaptól nem ússzuk meg! – Kiadós eső és hűvös idő jön

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma még azonban érdemes lesz kiélvezni a kellemes időt. 

Szerdától beköszönt az igazi ősz idő, sok csapadékkal és meglehetősen hűvös időjárással. Ma még azonban kellemes időnk lesz, majd a késő délutáni, kora esti óráktól nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, és este nyugaton elszórtan, majd éjjel a Dunántúlon egyre nagyobb területen alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar is. 

Szerdára egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, így borongósabb, hűvösebb idő jön, sokfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra is. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, délután 13-22 fokot mérhetünk.

Csütörtökön többfelé készülhetünk kiadós esőre, északkeleten maradhat szárazabb az idő. Elsősorban a Dunántúlon és északkeleten támadhat fel a szél. Délután 11-19 fok valószínű, északkeleten mérhetjük majd a magasabb maximumokat.