Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Ida-Marie Dahl: „Ez az időszak mindent jelent nekem”

Egy nappal győri bemutatkozása után máris mosolyogva és felszabadultan beszél az első élményeiről Ida-Marie Dahl, a Győri Audi ETO KC nemrégiben szerződtetett kézilabdázója. A dán válogatott beálló a Vasas elleni mérkőzésen debütált zöld-fehérben, és bár bevallása szerint volt benne némi izgalom, az öröm és a büszkeség mindennél erősebb volt. Interjúnkban mesél az érkezése körülményeiről, első benyomásairól, céljairól, valamint arról is, mit üzen a győri szurkolóknak.

Milyen érzésekkel lépett először pályára a Vasas ellen győri mezben?
Kicsit idegeskedtem azért, de leginkább nagyon izgatott és büszke voltam. Nagy élményként éltem meg, és egy őrült időszak után jó érzés volt végre pályára lépni az első mérkőzésen.

Hogyan fogadta a csapat és a szakmai stáb az első napokban?
Mindenki nagyon kedves és aranyos volt velem az első naptól kezdve. Nagyon szívesen fogadtak, mindenki figyel rám, így az első időszak minden várakozásomat felülmúlta.

Mi volt az első benyomása a klubról és az aréna hangulatáról?
Nagyon pozitív volt, amit láttam, mindenki rendkívül profi és kedves. Az aréna hangulata pedig egészen elképesztő, alig várom, hogy egyszer telt ház előtt is játszhassak.

Hogy került Győrbe, hogyan vetődött fel, hogy ön segít a klubnak?
Nyilvánvaló volt, hogy a csapat az én posztomon sérülésekkel küzdött, így amikor olyan játékost kerestek, aki bevethető és játszhat, az én nevem is szóba került. Amikor érdeklődést mutattak irántam, nem kellett egy-két másodpercnél tovább gondolkodnom, hogy igent mondjak. Szerintem az ETO-ban játszani minden kézilabdázó nagy álma – a világ egyik legnagyobb klubja, a legjobb játékosokkal. Könnyen meghoztam a döntést, hiszen ez olyan lehetőség, amit nem lehetett elszalasztani.

Mit jelent számára ez a fél év?
Nagyon szerencsésnek érzem magam és büszke vagyok, hiszen ez a kézilabda legmagasabb szintje – különösen a Bajnokok Ligájában való első szereplés hatalmas lehetőség számomra, amit korábban talán nem is gondoltam volna, hogy elérhetek. Ez az időszak mindent jelent nekem, és valószínűleg a pályafutásom legnagyobb élménye lesz.

Milyen célokkal érkezett Győrbe?
Szeretném a lehető legjobban segíteni a csapatot, és természetesen azon leszek, hogy hozzájáruljak az évadra kitűzött célok eléréséhez. Emellett óriási lehetőség, hogy a világ legnagyobb színpadán, a legmagasabb szinten mutathatom meg magam.

Hogyan jellemezné a saját játékát? Miben érzi magát a legerősebbnek?
Nem vagyok tipikus beálló, alacsonyabb vagyok az átlagnál, és szeretek futni. Az erősségem talán a gyors indításokban és a sok mozgásban rejlik a falban. Kreatív és impulzív beálló vagyok, aki szereti megzavarni az ellenfél védelmét – olyan játékos, aki mindig küzd, és minden helyzetben a maximumot próbálja nyújtani. (Forrás:gyorietokc.hu, fotó: Facebook/GyőriAudi ETO KC)