Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mintegy 100 ezer kötelező biztosítást cserélnek le az év végi kampányban szakértők szerint.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint majd, és 100 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A tájékoztatás szerint Papp Lajos, a szövetség gépjárműszekciójának elnöke jelezte, hogy a kgfb-kampány továbbra is a teljes hazai gépjárműállomány csaknem egyötödét érinti, az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével.

Az érintett 13 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az év végi tarifákat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, a szakértő ugyanakkor azt javasolja, hogy az ügyfelek az új szerződés megkötését ne hagyják az ünnepi időszakra. Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója szerint a gépjárművek üzembentartóinak a tavalyihoz képest átlagosan 5-10 százalékos díjemelkedésre kell felkészülniük. Ez azt jelenti, hogy az újonnan megkötött szerződések éves átlagos díja személygépkocsik esetében 28-29 ezer forint körül alakul majd.