Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Infláció? Így gondolkodnak róla az osztrákok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tízből kilencen megterhelőnek érzik az infláció hatásait a mindennapi életben, különösen a bevásárlásnál és a tankolásnál. Ez derült ki az Ipsos Közvélemény-kutató Intézet felméréséből, amely egyelőre nem a magyarországi, hanem az ausztriai számokat összegzi.

A kutatás szerint az 500 válaszadó több mint fele azt tervezi, hogy a közeljövőben csak azt veszi meg, amire valóban szüksége van, 44 százalékuk pedig a fűtéssel takarékoskodna, írja az MTI. A megkérdezettek 81 százaléka a hétköznapi bevásárlások során érzi leginkább a drágulást. Az üzemanyagárak növekedését a résztvevők több mint háromnegyede tartotta kellemetlenül magasnak, míg a fűtésdíjakat 63 százalékuk. A lakhatás vagy a bérleti díj emelkedése 46 százalékot érint kellemetlenül, 42 százalék számára pedig az éttermekben és bárokban tapasztalható 6,6 százalékos áremelés jelent megterhelést. 

A többség az ukrajnai háborút és gazdasági hatásait tartja a legnagyobb árfelhajtó tényezőnek, de sokan említették a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos logisztikai problémákat és a globális nyersanyaghiányt; az Európai Központi Bank kamatpolitikáját 24 százalék tartja felelősnek a kialakult helyzetért. Nyugati szomszédjaink nem igazán optimisták, hiszen a válaszadók több mint kétharmada viszonylag tartós inflációra számít. 

A tanulmány szerint sokan a fizetésemelésben látnák a megoldást problémáikra, de mindössze a megkérdezettek 10 százaléka tartja reálisnak, hogy több pénz érkezik majd munkáltatójától a számlájára ebben a mindenki számára nehéz időszakban.