Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Világító útburkolati jelek festése kezdődik kísérleti jelleggel a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton.

Nem ez az első kísérlet

A Duna-menti nemzetközi kerékpárút burkolatába tavaly ősszel kevertek világító szemcséket Esztergomban. A műszaki megoldásnak köszönhetően kényelmesebbé és biztonságosabbá vált az egyébként kivilágítatlan útszakasz esti, éjszakai használata. A biciklisták sötétben vagy borús időben is könnyedén követhetik a nyomvonalat. A szakemberek próba jelleggel, kis tételben már itt is alkalmazták a világító záróvonal festéket. A technológia igazolta az előzetes várakozásokat, a fénnyel feltöltött szemcsék napnyugtától napkeltéig kifogástalanul jelzik a vonalvezetést.

Egyelőre 8 kerékpárút kap világítást

A kísérleti projekt kiterjesztéseként így öt megyében, különböző földrajzi viszonyok tesztelik tovább az innovatív megoldást. November végéig nyolc kerékpárúton festenek fel világító burkolati jeleket a Fertő-tó partján, Tihanynál, Cegléd-Nagykőrös, Tát-Nyergesújfalu, Vác-Sződliget, Zalaegerszeg-Zalalövő és Zebegény-Nagymaros között.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: A világító kerékpárút az elmúlt egy évben jól bírta a környezeti terhelést, ezért bízhatunk abban, hogy a hasonló technológián alapuló burkolatjelek másutt is beválnak majd.

 

Kép: travelo.hu