Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ismét élettel telik meg a katonavárosi amfiteátrum arénája

Szombaton és vasárnap a III. kerületi katonavárosi amfiteátrumban rendezik meg az antik hagyományokat felelevenítő AmfiFeszt elnevezésű rendezvényt, melynek részeként az érdeklődők többek között megtekinthetik a barbár és római katonák összecsapását és a germán harci beavatásokat, valamint megismerhetik a római mítoszokat és dallamokat is.

Az AmfiFeszt élményszerűen mutatja be a klasszikus antikvitást és a római kori kulturális örökségünket. 

Szombaton 13 órakor a "madárjóslással egybekötött római szertartással" nyitják meg a fesztivált.
A főváros legnagyobb római kori fesztiválján a látogatók megnézhetik a felvonuló római legionáriusokat, az egymásnak feszülő római és barbár csapatokat, de azt is megtudhatják, hogyan zajlottak a germán harci beavatások, vagy hogy milyen volt a kvád-szarmata szövetségkötés.
Az egykori római körszínházban megjelenő gladiátorok a rendezvény főszereplőiként több ízben is porondra lépnek: az érdeklődők láthatják az embert próbáló kiképzésüket, megismerkedhetnek a fegyvernemeikkel, szurkolhatnak a gladiátorjátékokon és testközelből nézhetik végig, hogy mi történik a gladiátoriskolában az ott képzett harcosok elégedetlenkedése esetén.

Az ókori hagyományokat felidéző AmfiFeszten a fiatalabb látogatók bátorságpróbán tesztelhetik rátermettségüket, az amfiteátrum körül pedig családi kalandtúra várja az érdeklődőket.

Első ízben rendezik meg az AmfiFeszten vasárnap az egész napos mítoszmaratont, ahol a látogatók elmélyülhetnek az ókori mítoszok, hősök és tettek világában.

Több alkalommal is színházi programok színesítik a kínálatot. A különböző korosztályokat kézműves foglalkozások, régészeti előadások, kerekasztal-beszélgetések, madarász bemutató, rabszolgavásár, tűzzsonglőrök, koncertek és vásári forgatag is várják.
A két napos fesztivál ingyenes!

 

(Illusztráció: Pixabay)