Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Itt a nyár! – Kinyitottak a szabadstrandok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem valószínű, hogy sokan már élnének a lehetőséggel, de keddtől újra lehet a szabadstrandokon fürödni Győrben. Június 1-én, kinyitott az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrand.

A Győr-Szol tájékoztatása szerint, mindkét helyszínen többek között megmetszették a fákat, lenyírták a füvet, lefestetették a padokat és pótolták azok hiányzó deszkáit. Kihelyezték a víz mélységét jelző bójákat, valamint a helyszínre szállították az életmentéshez szükséges csónakot. Ahol kellett, ott pótolták a hiányzó eszközöket és elvégezték a szándékos rongálásból adódó feladatokat.

A szabadstrandokon 8 és 20 óra között mentőőr felügyeli a területet, emellett illemhely, zuhanyzó és öltöző teszi kellemesebbé a kikapcsolódást.

A szabadstrandra tilos motorkerékpárral és gépkocsival behajtani, illetve oda kutyát bevinni. Nem szabad tüzet gyújtani és üveget a vízbe vinni. A fürdőzőkre és a napozókra nézve veszélyes lehet a vízparton hagyott horog, ezért a szabadstrandok területén a horgászat is tilos.