A soproni rendőrök ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, aki eltiltás hatálya alatt ült volán mögé.
Egyházasfalun, az Ady Endre utcában állítottak meg a járőrök július 9-én 14 óra 50 perckor egy autót. A 41 éves vezető ellenőrzése során kiderült, hogy őt a Soproni Járásbíróság jogerős végzésével eltiltotta a vezetéstől. Az alkoholszonda pedig pozitív értéket mutatott.
A férfit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az ittas vezetés miatt közigazgatási bírsággal sújtották.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:
Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
Fotó, forrás: police