Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Jogilag biztosan rendben lesz a védelem

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fodor Ferenccel erősített az ETO FC Győr, a labdarúgó Nyíregyházától érkezik Győrbe.  Fodor Ferenc profi labdarúgó pályafutása mellett, 2018-ban jogi doktori címet is szerzett. 

Fodor szülővárosában a Pécsi MFC-nél kezdte a felnőtt focit, játszott NB I-ben és NB II-ben is, megfordult még az angol Oldham Athleticnél, illetve a Kozármisleny, a Puskás Akadémia és a Kisvárda csapataiban, a legutóbbi négy szezonban pedig a Nyíregyháza Spartacus színeiben lépett pályára. 

–  Győzni jöttem Győrbe, az első számú célom, hogy egy sikeres csapat tagja legyek, és az ETO visszakerüljön a méltó helyére – mondta bemutatkozásakor Fodor Ferenc. – A győri vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy le tudjanak igazolni, nekem pedig ez nagyon fontos volt a döntés meghozatalakor. A klub hagyományai is imponálóak, itt minden körülmény adott ahhoz, hogy jó eredményt lehessen elérni, illetve az sem utolsó szempont, hogy a győri szurkolók szeretik a futballt, van érdeklődés a jó mérkőzések iránt.