Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Jóval kevesebb lakás épült az év elején megyénkben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miközben 2022 első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Minden településkategóriában csökkent a lakásépítés: a megyei jogú városokban 38, a többi városban 43, a községekben 35 százalékkal kevesebb lakás épült az egy évvel korábbinál, a fővárosban 9,9 százalékkal kevesebb, 2440 lakást vettek használatba.

Taroltak a többlakásos társasházak 

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 32 százaléka családi házban, 53 százaléka többlakásos épületben, további 13 százaléka lakóparkban található. Utóbbiak megnövekedett aránya néhány nagyobb fővárosi beruházáshoz köthető. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,1 négyzetméterrel 81,4 négyzetméterre nőtt.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 74, a saját használatra építetteké 24, a bérbeadásra épülteké pedig 1,5 százalék volt.

Megyénkben 45%-os volt a visszaesés

Pest megyében az épített lakások száma 42 százalékkal csökkent, és a korábban nagyobb számú lakást építő Győr-Moson-Sopron megyében is 45 százalékos volt a visszaesés. A központi nagyrégión kívüli megyékben felépült mintegy 1400 lakás az egy évvel korábbinak kevesebb mint kétharmada.

Az építendő lakások száma a fővárosban a korábbi alacsony bázis közel háromszorosára ugrott, de ez a 2 ezret meghaladó érték még így sem éri el a korábbi évek 3-4 ezer körüli szintjét. A megyei jogú városokban 27 százalékos csökkenés, az egyéb városokban stagnálás (-2,2 százalék), a községekben pedig 14 százalékos növekedés volt 2021 első negyedévéhez képest. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

A kiadott új építési engedélyek alapján 2021 azonos időszakához képest 1,8 százalékkal kevesebb, összesen 3799 lakóépület építését tervezik az országban, míg a tervezett nem lakóépületek száma 1159, ami 31 százalékos növekedés a KSH összesítése szerint.