Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Készülhetnek a buszgyárak, ezeknek az elvárásoknak kell megfelelniük

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megjelent a Volánbusz pályázata, amely 25 új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes szóló autóbusz beszerzéséről szól.

A járműveknek természetesen más követelményeknek is meg kell felelniük. Ezek közé tartozik, hogy alkalmasak legyenek 49 utas szállítására, akiknek kényelméről a többi közt klíma, egyénileg szabályozható lámpa- és levegőbefúvószettek, dönthető és szélesíthető fejtámlával, állítható lábtartóval, kartámasszal biztonsági övvel felszerelt ülések gondoskodnak majd. 

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2018-ban indult járműfiatalítási programban 2021 végéig csaknem 1800 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba, és idén további ezer új jármű beszerzését tervezik. Ennek eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.

Most tehát a gyártókon a sor, akik a minimum 320 kilowatt teljesítményű buszokkal kapcsolatban június 20-ig tehetnek ajánlatot a Volánbusznak.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com