Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Háromezer külhoni projekt nyert támogatást több mint kétmilliárd forint értékben a nemzeti újrakezdés éve pályázatain. Ezt jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kategóriák szerint lehetett pályázni

2021-ben, a három jelentős pályázaton nyílt lehetőség a külhoni magyar szervezetek támogatására. A nemzeti újrakezdés programban hat alprogramra – oktatási; kulturális; egyházi; sport; ifjúsági, cserkész és közösségi; illetve diaszpóra – lehetett pályázni.

A koronavírus akadályozta meg a pályázatokat

Az első ütemben a pandémia miatt nem tudták közzé tenni a pályázatokat. A második ütem pályázatait júniusban írták ki, az 500 millió forintos keretösszegből 300 ezer és egymillió forint közti összegekre pályázhattak a határon túli szervezetek a 2021-ben megvalósítható programokra.

Potápi Árpád János bejelentette: a felhívásra 1625 pályázat érkezett mintegy 1,47 milliárd forint összértékben, közülük 1093-at javasoltak támogatásra, ami az érvényes pályázatok 68,2 százaléka.

Százalékok és összegek lebontva

A támogatások 38 százalékát erdélyi, 20 százalékát a diaszpórában élők, 15 százalékát felvidéki, 13 százalékát vajdasági, 10 százalékát kárpátaljai, két-két százalékát pedig muravidéki és horvátországi szervezetek nyerték el. Az idén kiírt 500 millió forintos keretösszegre 188 pályázat érkezett, közülük 182 projekt összesen 335 millió forintos támogatásban részesült.  

 

Kép: pexels.com