Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódva idén tizedik alkalommal népszerűsíti a sertéshús fogyasztását.

A szervezők rá akarják irányítani a vásárlók figyelmét a sertéshúsra, főképp a mangalicára. A nagyböjtig tartó médiakampány online és nyomtatott formában is megjelenik, kóstoltatással egybekötve, véleményformáló hírességek közreműködésével.
Az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint kifejtette, hogy a világpiaci változások nehéz helyzetbe hozták a sertéságazatot, hiszen az alacsony felvásárlási árak magas költségekkel párosulnak. Tarpataki Tamás a minisztérium céljának nevezte az állattartók életképességének, versenyképességének, likviditási helyzetének támogatását. A kormányzat ennek érdekében állatjóléti támogatásokat, kártalanításokat, krízisbiztosítási rendszert, válságtámogatásokat, támogatott hitelkonstrukciókat hirdetett meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kizárólag költségvetési forrásból megvalósuló állatjóléti támogatásokkal a gazdák biztosíthatják a megfelelő takarmányozási és tartási feltételeket az állataiknak. Tarpataki Tamás az előző kampányok eredményének tulajdonítja, hogy a sertéshús visszakerült a magyar családok asztalára, és az egy főre jutó fogyasztás már meghaladja az évi 33 kilogrammot. A támogatásokon felül a minisztérium marketingkampányokra is biztosít csaknem 200 millió forintot évente, hogy ösztönözze a magyar sertéshús fogyasztását – tették hozzá.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke úgy véli, hogy a mangalica, mint prémium termék válságálló. Az érdekképviselet a fajta megőrzéséért új európai és belföldi piacokat épített ki, ezek tartják működésben a kis méretre és kézműves feldolgozásra alapuló mangalicaszektort.

Hangsúlyozták, hogy a magyar sertéshús biztonságos, fogyasztása pedig fontos az emberi szervezet számára, hiszen értékes ásványi anyagokat, vitaminokat, nélkülözhetetlen aminosavakat és zsírsavakat tartalmaz. A kedvező élettani hatásokra a most kezdődő kampány is fölhívja a figyelmet a közlemény szerint.