Apró lépésekkel, de legalább elindult a folyamat – írta Kósa Roland alpolgármester.
Facebook-bejegyzését aztán így folytatja: „Márciusban egyeztetést folytattunk a MÁV vezérigazgatójával, a vezetői látogatás során bejárták az épületet, és megkezdték a munkát a városunkhoz nem méltó állapotok felszámolására. Ennek egy apró lépése, hogy kérésemre kitakarították az aluljárót, illetve lefestették a MÁV-hoz tartozó területeket.
Habár kértük, hogy a festés tervezett időpontját jelezzék a város felé, így a mi részünk kifestéséről is egyidőben gondoskodhattunk volna, mivel ez nem történt meg, így néhány hét késéssel követi a városi szakasz a MÁV munkáját, az Útkezelő elkezdte a munka megrendelését.
A következő nagy lépés az akadálymentesítés lesz a régi posta alagúton keresztül, ennek részletes terveit a későbbiekben ismertetni fogjuk.
Köszönjük a MÁV vezetésének és helyi munkatársainak a gyors és apró beavatkozásokat, a lehetőségekhez mérten egy kicsit javult a vasútállomásunk állapota.”
(Fotó: Facebook/Kósa Roland)






