Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sokan használják élelmiszerboltokban a kártyát.

Jelentősen megugrott a SZÉP-kártya költések összege februártól, amiben komoly szerepet játszott az, hogy immár élelmiszervásárlásra is lehet használni azt. Valamennyi kibocsátó bank arról számolt be, hogy a SZÉP-kártyák használata dinamikus nőtt az utóbbi időben. Egyre több kereskedő lépett be az elfogadóhelyek közé, a nagy élelmiszerláncok pedig ezt már korábban megtették. Az egyik bank adatai szerint a saját kártyáikkal tavaly februárban 11,7, az idén már 22,2 milliárd forint volt a havi költés összege, ami közel 90 százalékos növekedést jelent. Az összeg több, mint 20 százalékát élelmiszerboltokban fizették ki a vásárlók.