Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Kopasz arany, Balla ezüstéremmel nyitott az EB-n

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csütörtöki elő- és középfutamok után ma már az első döntőket is megrendezték Poznanban, az idei Kajak-Kenu Gyorsasági Európa-bajnokságon. Mind az öt döntőben remekül szerepelt a magyar egység, hiszen 2 arany, 2 ezüst és egy negyedik hellyel zárta a válogatott a napot. A négy éremből kettőt a győriek hoztak.

A férfi kajakosok ötszáz méteres egyéni számában futamgyőztesként került a döntőbe Kopasz Bálint, aki a fináléban fölényes győzelmet aratott. Már a féltávnál is volt egy hajónyi előnye, és a második 250 méteren ezt tovább növelte.

A női kenusok 500 méteres döntőjében az ukrán Luzan őrült tempóban kezdtett, és meg is tudta őrizni az előnyét a célig. Balla Virág, a Graboplast Győr kenusa nagyszerű versenyzéssel 1 századdal féhérorosz ellenfele előtt beérve az értékes ezüstérmet szerezte meg.

Ma még két győri versenyzői is rajthoz állt. Takács Kincső C1 200 méteren az előfutamában negyedik lett, így a szombati középofutamból kell kivívnia a döntőbe jutást. A parakajakosoknál Török Dávid élete egyik legjobb evezésével a 13. helyen zárt.

A Graboplast Győr versenyzői egyébként további 4 döntőbe már bejutottak:

  • Szombat  11.16 K1 1000 m Kopasz Bálint

  • Szombat  11.47 C2 500 m Balla Virág – Takács Kincső

  • Vasárnap  9.27 C2 200 m Balla Virág – Takács Kincső

  • Vasárnap  9.41 C2 200 m Takács Mihály – Korisánszky Dávid (MTK)

Mindkét nap az M4 Sport élőben közvetíti a döntőket