Körülöleli a szerelem Rita Orát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Az angol énekes az Instagram-on tette közzé a képet, amin az új-zélandi Oscar-díjas Taika Waititi-vel ölelkeznek : mindketten Ausztráliában dolgoznak, és körülbelül két hónapja vannak együtt.

"Jó idők, emlékek , véletlenszerű dolgok a telefonomon és emberek, akiket szeretek ."-ezzel a felirattal tette ki Rita Ora a közösségi oldalára. Aki a diavetítést végiglapozza, megtalálja ezt a képet az Instagramon , amelyen az angol énekest – Taika Waititi, új-zélandi Oscar-díjas rendező, színész és forgatókönyvíró öleli.

" Március elejétől kezdtek randevúzni , de egyelőre inkább távol maradnak a reflektorfénytől " – mondta egy forrás. "Másrészt azonban elmondták az összes barátjuknak , hogy valóban együtt vannak." 

Pillanatnyilag mindketten Ausztráliában vannak , Sydney-ben, ahol Rita a The Voice helyi verziójának zsűritagja , miközben ő a Thor: Love and Thunder című filmet forgatja .

A szemfülesek észrevehették, hogy Rita sokat van a forgatásokon is, így azon spekuláltak, hogy vajon ő is a stáb része lehet? De persze ez nem így volt, és amikor ezt a képet meglátták a rajongók, mindent összeraktak!

 Rita, aki 1990-ben született és már régebben eljegyezte egy rendező ( Romain Gavras ), és Taika, aki 15 évvel idősebb és elvált Chelsea Winstanley-tól (két kislányuk született),úgy ölelkeznek, hogy még ha eltakarja a kalap, akkor is sugárzik róluk a szerelem!

Most már csak az foglalkoztatja az embereket, hogy múló kacérságról vagy igaz szerelemről van-e szó?!