A szerdai közgyűlés óta posztjaiban is sürgeti Győr polgármestere a választ, hogy hol van az az 1,7 milliárd forint, ami megítélése szerint a Győr-Szol lakáskasszából eltűnt. Az önkormányzati cég pénteken közleményt adott ki, annak tartalma nagyrészt fedi azt, amit a közgyűlésen is elmondott Sárkány Péter elnök-vezérigazgató. A kétoldalas, szakmai szöveget változtatás nélkül közöljük:
„A GYŐR-SZOL Zrt., illetve jogelődei, és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata között 1993 óra áll fenn szerződés a Város tulajdonát képező ingatlanállomány kezeléséről. A szerződés tárgyát képező ingatlanok többsége lakás, de több oktatási intézmény, sportlétesítmény, és egyéb ingatlan is a szerződés hatálya alá tartozik.
A „Lakáskassza” néven ismertté vált szerződést legutoljára 2018.május 07. napján módosították, azóta nem változott.
A szerződés alapján a Város megbízta a GYŐR-SZOL Zrt-t az ingatlanok kezelésével. A szerződés szerint a kezelés módja technikai kezelés, mely magában foglalja a bérbeadói feladatok, közvetlen üzemeltetési feladatok ellátását, az ingatlanokkal kapcsolatos intézkedéseket, építkezési feladatokat, karbantartásokat, bontásokat, stb., a külön függelékben rögzített lista gyakorlatilag felölel mindent, ami az ingatlanok vonatkozásában felmerülhet.
A szerződés 5.1. pontja meghatározza a technikai kezelés pénzügyi forrásait, melyek a következők:
- előző évi maradvány
- a bérlemények (lakás, nem lakás, sport) bérleti és egyéb díjainak bevételei
- az ingatlanok elidegenítéséből származó bevételek Önkormányzat által meghatározott része
- az Önkormányzat költségvetésében a kezelési feladatok támogatása céljára meghatározott összeg,
- központi támogatás
- harmadik személy befizetései külön megállapodás alapján
- felvett hitelek
- társasházak közös részeinek értékesítéséből befolyó bevétel
A szerződés – Polgármester Úr által hivatkozott – 5.2. pontja szerint „Az előző pontban felsorolt forrásokból származó díjakat a Megbízott (GYŐR-SZOL Zrt.) szedi be, és számolja el az önkormányzati ingatlanok elszámolási főkönyvi számláira. (…) A kezelésbe adott ingatlanok hasznosításának költségeit -jelen szerződésben meghatározattak szerint- ezen számláról fizeti ki.” Ez azt jelenti, hogy a „kifizetés” a főkönyvi számláról történik, mely nem azonos a bankszámlával, azaz rendelkezésre álló keretet csökkentő tételként jelenik meg a főkönyvben. Az elszámolási főkönyvi számla egyenlege nem azonos a bankszámla egyenleggel!
A szerződés 5.8. pontja szerint „A Megbízó (Önkormányzat) és Megbízott (GYŐR-SZOL Zrt.) között az ingatlankezeléssel kapcsolatos bevételek és kiadások elszámolása pénzmozgás nélkül történik.”
A szerződés tehát világosan rögzítette, hogy a pénzügyi források elszámolása könyvelési jellegű elszámolás, és nem írja elő azt, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközöket külön, erre a célra fenntartott bankszámlán kellene tárolni.
Az 1993 óta fennálló jogviszony jogszabályi környezete megváltozott. Az Önkormányzat 2014-ben új vagyonrendeletet fogadott el (20/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról). Ezen új rendelet megszüntette a technikai kezelő fogalmát, és a 63. § (2) bekezdésben úgy rendelkezett, hogy „technikai kezelőnek minősülő szervezetek a rendelet hatályba lépését követően az önkormányzati vagyon működtetői”, azaz a 2014-es vagyonrendelet hatályba lépésével „technikai kezelő”-i státusz kivezetésre került, helyette működtetők lettünk.
Az új, jelenleg is hatályos vagyonrendelet működtetőre vonatkozó részei a következőket mondják:
41.?§ (1) Az önkormányzati vagyont működtető szervezet a működtetés során jogosult a vagyon
a) birtoklására,
b) rendeltetésszerű használatára, valamint
c) hasznai szedésére az e rendeletben foglaltak szerint.
…
(3) Az Önkormányzat intézménye a (2) és (7) bekezdésben foglalt feladaton túl gondoskodik a működtetésébe adott vagyon számviteli előírások szerinti nyilvántartásáról, szükség esetén a használatra alkalmatlan vagyontárgyak selejtezéséről.
Ez teljes mértékben összhangban áll a Megbízási és Vállalkozási szerződés – Polgármester Úr által hivatkozott – 5.2. pontjával, mely azt írja elő, hogy a kezelt összeget elszámolási főkönyvi számlán kell elszámolni.
Mind a szerződés, mind a 2014 óta hatályos vagyonrendelet megengedi tehát, hogy a GYŐR-SZOL Zrt. a Megbízási és Vállalkozási szerződés alapján kezelt vagyont, beleértve magukat az ingatlanokat és az ingatlanok kezelésére nyilvántartott pénzeszközöket birtokolja, és rendeltetésszerűen használja (41. § (1) bek. a)-b) pont).
A GYŐR-SZOL Zrt. a nyilvántartott egyenleg összegét elszámolási főkönyvi számlán tartja nyilván. Ha a szerződés alapján, pl. egy kezelt ingatlanon végzett karbantartási feladat teljesítése során fizetési kötelezettség keletkezik, azt a GYŐR-SZOL Zrt. határidőben teljesíti, és a gazdasági eseményt rögzíti a könyvekben. Ez a szerződéses kötelezettség, és ez a jogszabályi kötelezettség is. Ez így működött a jogviszony teljes időtartama alatt, illetve így működik ma is.
A nyilvántartott egyenleg összege tehát nem egy elkülönítetten őrzött letét vagy bankbetét, hanem része a GYŐR-SZOL Zrt. által a Vagyonrendelet 41. § (1) bek. a) pont alapján birtokolt vagyonnak. Az egyenleg tehát egy olyan plafon összeg, melynek erejéig a GYŐR-SZOL Zrt-nek helytállási kötelezettsége van. Ezen összeghatárig a GYŐR-SZOL Zrt. helytáll.”
(Fotó, forrás: Győr-Szol)





